Az animális magnetizmus fluiduma nagy valószínûséggel megegyezik Baron Charles von Reichenbach Od-jával, W. Reich Orgon-jával, Paracelsus Muniá-jával, Eeman X-erõ-jével, Harold Saxton Burr L-mezõ-jével, Alice Bailey Kozmikus Tûz-ével, a teozófusok Fohat-jával, az alkimisták Prima Matériájával, az orosz parapsychológusok bioplazmá-jával, stb.
Így a Mesmer által leírt szabályok univerzálisak és minden ezotérikus gondolatmenetben felhasználhatók, mint munkahipotézis.
A radionika atyja egy híres amerikai orvos Dr. Albert Abrams, aki az 1800-as évek második felében pathológus professzor volt a Cooper Orvosi Egyetemen.
Megfigyelte, hogy némely betegségeknél, pl.: tuberculosis, syphilis, a hasi kopogtatási lelet bizonyos hasfali területen megváltozik, dobozossá válik. Kezdetben elkezdte a betegségeket a hasi lelet alapján diagnosztizálni és megfigyelte, hogy kellõ gyakorlattal a hasi lelet alapján a betegségek nagy biztonsággal ismerhetõk fel.
A radionika szempontjából áttörõ felfedezése a következõ volt: megfigyelte, hogy ha egy beteget és egy teljesen egészséges embert egy elektromosan vezetõ kábellel köt össze, akkor az egészséges emberen a vele kapcsolatban álló betegnek megfelelõ hasi kopogtatási lelet válik észlelhetõvé.
A következõ lépés az volt, amikor azt figyelte meg, hogy a betegségek átvezethetõsége függ az elektromosan vezetõ kábel ellenállásától.
Szerkesztett egy készüléket, melynek segítségével képes volt az elektromosan vezetõ kábel ellenállását változtatni.
Megfigyelte, hogy minden betegség számára létezik legalább egy ellenállásérték, melynél a betegség a legkönnyebben átvezethetõ.
A jelenséget Abrams-féle elektronikus reakciónak nevezte el és felfedezését röviden így summázta:
Minden anyag „sugárzik”.
A „sugárzások” annak megfelelõen különböznek egymástól, hogy milyen a sugárzást kibocsátó minta atom- vagy molekulaszerkezete.
Függetlenül a származásától, a „sugárzás” képes hatást gyakorolni az emberi idegrendszerre.
Egy másik amerikai orvos-chiropraktõr Dr. Ruth B. Drown új dimenziókat nyitott e tudományban, amikor az eredeti Abrams-féle vizsgálóeljárás helyett egy ugyanezen elven alapuló, de lényegesen egyszerûbb vizsgálómódszert vezetett be. Ezeken a vizsgálatokon már nem kellett a betegnek jelen lennie, hanem elegendõ volt csak a betegbõl vett vér- vagy hajminta.
Õ volt az, aki felfedezte, hogy távolságból nem csak diagnózist lehet készíteni, hanem hatásos kezelést is lehet végezni a betegbõl származó minta közvetítésével.
Az úttörõk között mindenképpen meg kell említeni George De la Warr, W. Guyon Richards, Malcolm Rae, David W. Tansley és Bruce Copen nevét.
A radionika elnevezés két szó - a rádiótechnika és az elektronika - összevonásából keletkezett. E két technika mellé bevonták a radiaesthesiát, mint munkamódszert.
A radionika elméleti és gyakorlati alapjában a következõ elképzelések állnak:
Az emberek illetve minden élõ objektum egy közös térben helyezkednek el (Dr. Abrams szerint ez a közös tér a Föld mágneses tere).
Minden életforma rendelkezik saját (elektromágneses) térrel, mely individuális tér szerves része a nagy közös térnek.
Az õsi elképzelés értelmében „az energia követi a gondolatot”, így a gyógyító jel vagy gyógyító „gondolat” a közös tér segítségével az operátortól a páciens felé halad.
A páciens és a gyógyítója közötti kapcsolat teljes mértékben független a köztük lévõ távolságtól.
Ezek értelmében a modern radionika az õsi radiaesthesia és a modern félautomatikus mûszerek kombinációja.
Egy olyan tudomány, mely valamilyen nem pontosan azonosított sugárzások detektálásával és manipulálásával foglalkozik úgy, hogy közben nem nélkülözheti az operátor spontán meglévõ vagy tudatosan kifejlesztett extrasensorikus képességét.
Diagnosztizáláskor az operátor méri a páciens bizonyos minõségének tökéletes állapota és a jelenlegi állapota közötti különbséget.
A módszer számos elõnnyel rendelkezik a többi orvosi diagnosztikus eljárással szemben:
Segítségével komplett állapotfelmérést lehet készíteni a betegrõl relatíve rövid idõ alatt, nagy találati pontossággal.
A vizsgálatkor nem szükséges a páciens jelenléte, hiszen bármilyen róla vagy belõle származó minta elegendõ (pl.: egy csepp vér, egy csepp vizelet, néhány szál haj, a pácienst ábrázoló fénykép, a beteg sajátkezû aláírása, stb.)
A vizsgálat nem csupán a fizikai testi síkon, hanem a lelki és a tudati szinteken, sõt felsõbb spirituális síkokon is elvégezhetõ.
A betegségek még fizikai manifesztációjuk elõtt felfedezhetõk.
Mivel a vizsgálat „mélyebb értelmû” (lásd késõbb), mint a fizikai testi tünetek detektálása, ezért segítségével feltárható a betegség „valódi oka”.
Diagnózis készítéskor a készülék használatának az a célja, hogy megkapjuk azokat az információs minõségeket - legyenek azok a test részeinek vagy betegségeinek információs jellemzõi - melyeket a beteg testben keresünk úgy, hogy közben mentesítsük az operátort attól, hogy folyamatosan koncentráltan tartsa a figyelmét azon, amit éppen vizsgál a betegen.
Természetesen a vizsgálat eredményétõl függõen therapiás program állítható össze.
A broadcasting (távsugárzásos) kezelés az egyik legújabb és legkevésbé orthodox kezelési eljárás. A módszert az Egyesült Államokban, a Ruth B. Drown laboratóriumban dolgozták ki.
Radionikus készülék nélkül hatékony kezelést adni egy betegnek... Ehhez mindenképpen az szükséges, hogy az operátor tartsa meg a „gyógyító gondolatot” az elméjében szilárdan, a kezelés teljes idõtartama alatt anélkül, hogy bármilyen másik gondolat merülne fel a fejében.
Készülék használatával a „gyógyító gondolat” stabilizálható tetszõlegesen hosszú idõre, pontosan megismételhetõ egy késõbbi idõpontban, ha erre szükség van anélkül, hogy a kezelõ személy saját energiáját, idejét erre felhasználná.
Tehát radionikus készülék alkalmazásakor a „therápiás jel” minõsége, intenzitása és a kezelés idõtartama a páciens számára tökéletesen kiszámítható, így biztonságossá tehetõ és adott esetben megismételhetõ.
Ugyanakkor egyidõben akár több beteg is kezelhetõ.
A távsugárzásos kezelésnél több kérdés is felmerül:
Milyen kapcsolat lehet a betegbõl származó minta és a beteg között? Hogyan részesülhet a páciens kezelésben, amikor a kezelés helyszínén csak a mintája van jelen?
Ha feltételezzük, hogy valóban van kapcsolat, akkor hogyan továbbítja a gyógyító jelet a készülék a páciensig? Ugyanis a radionikus készülékek csak információs jeleket állítanak elõ és a továbbításhoz szükséges energiát egyáltalán nem.
Az elsõ kérdés megválaszolásához arra az egyszerû matematikai tényre kell csak gondolni, melynek értelmében egy több dimenziós tárgy egy alsóbb dimenzióból szemlélve veszít információ-tartalmából.
Tegyük fel, hogy a padló síkjában élõ két dimenziós lények vizsgálnak egy három dimenziós kutyát. Õk csak a kutya négy lábának talpi felszíneit tapasztalhatják és mivel megfigyelik, hogy a négy talpi folt mindig egymásnak megfelelõen mozog, valami összefüggést sejtenek a négy, számukra teljesen szeparált objektum között.
Azt is megfigyelik, hogy ha bármelyik objektumra hatást gyakorolnak pl.: melegítik, akkor mind a négy különálló objektumban ugyanazt a válaszreakciót kapják gyakorlatilag egyidõben, függetlenül attól, hogy a talpak egymáshoz képest milyen távolságban helyezkednek el.
Valószínûleg akkor, amikor a beteg a radionikus kezelõhelységben hagyja a mintáját és õ maga eltávozik onnan, akkor a két különálló objektum közötti távolság csak látszólagos a mi három dimenziós terünkben, magasabb dimenzióból vizsgálva a beteg és a mintája ugyanazt a teret foglalja el. A közöttük reálisan létezõ energo-információs kapcsolat extrasens technikákkal vizsgálható.
A második kérdés megválaszolásához már megvan a kapcsolat a beteg és a mintája között.
A radionikus készülék nem állít elõ energiát csak gyógyító jeleket, információkat.
Ahhoz, hogy az információ fizikai szinten „élõvé váljon” mindenképpen energia szükséges. Hiszen egy fizikai hordozó (pl.: egy magnószalag) csak akkor tudja az általa hordozott információt (jelen esetben valamilyen zenét) fizikai szinten megnyílvánítani, ha energiára tesz szert (ez jelen példánál maradva elektromos áram, mely mûködteti a magnetofont).
Vajon honnan származik az az energia, mely hordozza a radionikus gyógyító jeleket?
Az õsi tradíció szerint minden energia elõbb-utóbb visszatér saját eredetéhez, forrásához.
Dr. Ruth B. Drown: „Ha egy csepp vért cseppentünk egy itatóspapírra, akkor a biológiai képletek destruktúrálódnak, az addig oldott molekulák kristályosodnak, de az atomok szintjén folyamatosan keletkezik energia, mely visszatér forrásához, jelen esetben az élõ szervezethez, melybõl a vér származik.”
Ebben a megvilágításban a radionikus kezelõkészülék egy „behangoló tábla”, mely a páciens energiáját és információs jellemzõit a kezelés alatt ellenállás, fókuszálás és egyéb, késõbb tárgyalandó hatások révén modulálja. Így a beteg energia visszafókuszálódik arra a szövetre vagy szervre ahonnan származik.
Ilyenformán tulajdonképpen „a beteg saját magát kezeli”.
Az, hogy a kezelés külsõ, idegen energia bevitele nélkül történik, olyan hatásokat eredményez, melyeket mindenképpen nagy figyelemmel kell kísérnünk, ha szem elõtt óhajtjuk tartani a legalapvetõbb szabályt a betegellátásban: „Ne árts!”
Minden beteg fáradtságról panaszkodik a radionikus kezelés után. Ez érthetõ, annak tudatában, hogy a kezelés alatt közölt információs minõségek a beteg saját energetikáját használják fel ahhoz, hogy fizikai síkon manifesztálódjanak. Súlyosan legyengült betegek esetében ez a jelenség az állapot romlásához vezethet. Ezért a radionikus kezelést célszerû kiegészíteni valamilyen indifferens energia besugárzásával, ilyen módon ez a probléma könnyen kivédhetõ.
Mivel a gyógyító jelek a beteg saját energiájának közvetítésével jutnak vissza a páciensbe, ezért az energo-információs leárnyékoló rendszer, az ún. biológiai ablakok nem ismerik fel ezeket a jeleket idegeneknek, tehát akadálytalanul juthatnak be az energetikai rendszerbe. Így egyrészt e jelek hihetetlenül hatékonyak (és ez alátámasztja azt a régi bioenergetikai megfigyelést, miszerint a kezelés effektusa gyakran fordítottan arányos az intenzitással), másrészt nagy odafigyelést követel meg a kezelõ személyzettõl.
Az információs jellemzõket a radionikában leggyakrabban numerikus értékekkel fejezzük ki, a számokat radionikus mértékeknek (radionical rates) vagy kódoknak nevezzük.
Radionikával történõ kezelés esetén két különbözõ jelrendszert (kódrendszert) használunk:
1. Gyakrabban használunk olyan jeleket, melyek a beteg szervek, szervrendszerek egészséges mûködését igyekeznek visszaállítani. Ezek olyan kódok, melyek az egészséges struktúra illetve az egészséges functió jeleit hordozzák.
Gyógyító hatásukat úgy fejtik ki, hogy „leszorítják” a kóros jeleket a beteg szervekrõl és õk maguk veszik át az irányítást.
Tehát pl.: egy magasvérnyomás betegség esetében ilyen jeleket közvetítünk a kórosan mûködõ szív, artériák, vesék, endocrin rendszer, stb. felé. Ha a kezelést megfelelõ ideig folytatjuk, akkor a beteg szervek állapota fokozatosan az egészséges felé közelít és a beteg meggyógyul.
Ezeket a kódtípusokat nevezhetjük egyenes irányban ható kódoknak, hiszen a szervezet a kapott jeleknek megfelelõ irányban reagál.
Sugározhatjuk a beteg felé saját betegségének jeleit is.
a, Abban az esetben, ha olyan betegség kódját közvetítjük a betegnek, mely betegségben a páciens nem szenved, úgy nagy valószínûséggel a jeleinkkel „megfertõzzük” és a jeleknek megfelelõ betegséget okozunk neki.
Ebben az esetben a kód egyenes irányban ható kódnak minõsül. (Természetesen ez a helyzet megfelelõ körültekintéssel végzett kezelések esetén csak mint elméleti lehetõség fordulhat elõ.)
b, Ha a beteg konkrét diagnózisának jeleit juttatjuk be a páciensünkbe, akkor kialakul az az érdekes jelenség, melyet nevezhetünk a fordított irányban való hatás jelenségének is. Ugyanis ha a beteg saját betegségének jeleit kapja a radionikus kezelések alkalmával, akkor nem, hogy súlyosbodik az állapota, de sokkal gyorsabban gyógyul, mintha a kezeléshez csak egyenes irányban ható kódokat használtunk volna fel.
Elsõ hallásra úgy tûnik, hogy az élõ szervezet képes válogatni a kapott jelek között, intelligensen használja fel õket részben egyenes, részben fordított irányban a gyógyulási folyamat érdekében...
David Fosters írja The Intelligent Universe c. könyvében 1975-ben:
„Úgy tûnik, Isten Mérnök volt (az 1900-as évekig), majd Matematikus (1900 és 1930 között) és Mágus (1930 és 1965 között).
Jelenleg Isten egy számítógépes mérnök, aki programozza az Univerzum hardwarét.”
Dr. Földes László
|
