|
Tatavi Heduvou papnövendék tehénfarok legyezõjét rázva megkezdi mindennapi rituáléjét a Togó fõvárosától, Lornétõl nem messze fekvõ sékói vudu kórházban. Goudjo Heduvou a kórház Gabara szentélyének õre megragadja Tatavi kezét, és tartja, amíg a papnövendék transzba esik. Aztán együtt nekilátnak Gabara - a szerelem cigarettázó, gint ivó, parfûm szagú istennõjének (jobbra) - megidézéséhez, hogy egy megtört szívû nõt meggyógyíthassanak.
Egy barátunk vezetett el minket ebbe a kórházba, ami a hagyomõrzõ ewe-ek közt Togó déli és Ghána dél-keleti részén komoly hírnévnek örvend, ugyanis az korházbeliek a leprától kezdve a paralízisig mindent meg tudnak gyógyítani. Meglehetõsen sok borókapálinkát kellett feláldozni, hogy bejuthassunk ebbe a misztikus világba - a vudu istenségeknek ez a kedvenc itala. De a fõpap által az istenek végül pártfogásukba vontak bennünket. Megkezdõdött beavatásunk a vudu tradíciók rejtelmeibe.
Mielõtt idejöttünk volna sok más emberhez hasonlóan mi is azt hittük, hogy a vudu haiti-i találmány. Valójában ez a vallást Nyugat Afrikában alakult ki, itt nevezték voodoo-nak. A hagyomány Amerikában számos más néven maradt fenn: Haitin vodou, Brazíliában candomblé, Jamaikában pedig obeah. A "voodoo" szó a fonok, az ewe-ek rokonainak nyelvén szellemet jelent.
A hívõk szerint az életünket és az egész világot láthatatlan erõk irányítják. Nyugat Afrika 2,5 milliós ewe lakosságának legtöbbje ájtatos hívõ.
Tanúi lehettünk, ahogy Tatavi (jbbra) pszichés receptet kapott Gabarától a szerelmi bánatban szenvedõ nõ számára, aki idõközben kint várt nyugtalanul.
Ezek után szerettünk volna még többet megtudni errõl a gyakran félreértett vallásról. John Agbeve ewe barátunk a következõt javasolta: "Ha megakarjátok tapasztalni, milyen is a vudu, menjetek el Kokuzanra!"
A cukrozott homokkal borított kokuzani táncos Flimani Koku isten tiszteletére transzba mélyed a Ghána partvidékén fekvõ Aflao közelében
Lüktetõ dobok köszöntöttek minket, ahogy legyalogoltuk a hosszú homokos utat, ami arra a partmenti tisztásra vitt minket, ahonnan a Kokuzan a hangjai jöttek. A környékbeli falvakból több száz hívõ hagyta el szalmakunyhóját, hogy megjelenjen a minden harmadik év májusában megrendezendõ hét napos ünnepélyen. Ilyenkor hullámzó tánccal, lelkes énekléssel, állatvér áldozással hódolnak Flimani Kokunak, a gyógyítás istenének.
Flimani Koku imádata mintegy száz éve kezdõdött itt, amikor az ewe õsök Beninbõl Aflaóba hozták az isten fétisét - egy nagy lopótököt, melyben tizennégy szent kés található. Most egy pap õrizetében végighordozták az egész arénán az ereklyét.
De a mi figyelmünket egy megszállottság szélén lévõ férfi kötötte le. Famozsárt ragadva a földre vetette magát, és a tálat a mellére szorította. Hirtelen négy ember belecsapott egy moszártörõvel a mozsárba (balra). Azon tûnõdtünk, hogy a férfi mellkasának súlyos zúzódásokat kellett elszenvednie ekkora csapásoktól. Mégis, arrébbtéve a mozsárt hirtelen felpattant, és sértetlenül folytatta táncát.
Ennél is meglepõbb volt, amikor négy ember késeket húzott ki a lopótök fétisbõl, aztán az egyik fiú fején tartott csirkére szegezték azokat. A csikre másodperceken belül lehanyatlott, és rövid iõnyi rángatózás után kilehelte lelkét (jobbra fent). Ezután a csirkét lopótökben megsütötték. A gyúlékony lopótök egyáltalán nem kapott lángra (jobbra).
Hogy tudnánk megmagyarázni azt, aminek tanúi lehettünk? Sehogy. A vudu hívõknek pedig nincs szükségük semmiféle magyarázatra. A hit épp elegendõ.
 Körülöttünk az összes ünneplésre összegyûlt hívõ elképesztõen fájdalmasnak tûnõ dolgokat hajtott végre: az egyik nõ homokot szórt nyitott szemébe, egy férfi üvegszílánkokkal vagdosta fel a hasát, mégsem vérzett, egy másik pedig tüzet nyelt.A közelüknben egy hívõ - talán egy jamgyökér termesztõ, vagy egy halászember - pattogó tûz fölött kézimunkával készített tõröket forrósított (lent). Aztán egy másik ember az egyik kést a nyelvéhez érintette (balra). Összerezzentünk a döbbenetes látvány hatására. De ezután voltunk csak igazán meglepve, amikor a mûvelet többszöri megismétlése után az illetõ nyelve még csak meg sem vörösödött!
"Az istenek óvnak minket", magyarázta Doavu Hayibor Atsivi, a Kokuzant vezetõ fõpap. "Õk irányítják cselekedeteinket, õk mondják meg nekünk, milyen gyógymódot alkalmazzunk, hogy ne érjen minket sérülés."
Még fiatal korában minden hívõ egy vízbõl, gyökerekbõl és földimogyoróból álló keveréket fogyaszt, ami hitük szerint öreg korukra védelmet nyújt a gonosz szellemektõl. Doavu azt is elmondta, hogy a fõzet hatásának erõsítése érdekében a Kokuzanon résztvevõk betartják az isteni parancsolatokat: az ünnepély elõtt két hétig nem élnek szexuális életet és nem esznek kecske húst, továbbá mind tiszta szívvel érkeznek.
A körülöttünk forgó transz-táncosok közepette csak a munkánk akadályozott meg abban, hogy ne sodorjon minket magával a Kokuzan rángatózó tiszteletadóinak forgataga.
Amikor Carol egyszer nem figyelt oda, egy táncos perdült hozzá, és elhajította fényképezõgépét. Másodpercek múltán egy nõ sodródott el elõttünk (balra) olyan sebességgel, mintha valami széllökés forgatná. Az egyik ottani azt mondta, hogy a vudu hit által képes így pörögni. Talán Hevioso, a vihar- és villámisten, vagy Mamy Wata a gazdagság istennõje segítette.
Õk, Flimani Kokuval és a többiekkel együtt mind csak Mawu, a teremtõ után következnek fontosságban. Az õsök tisztelete a vallás harmadik legfontosabb alapja. A hierarchiát a fétisek és amuletek szentként való tisztelete zárja.
Mi is megpróbáltuk kimutatni tiszteletünket a láthatatlan istenségeknek. El lehet képzelni, mennyire zavarba jöttünk, amikor egy férfi négykézláb kúszott elénk, és a lábunkba kapaszodva a következõket kiáltotta: "Dé wo afokpa! Me le bubu de tefea nu oh! / Vegyétek le a cipõtöket! Megszentségtelenítitek a vudu területet!"
A partmenti emberek gyerekkoruktól kezdve azt tanulják, hogy tiszteljék isteneiket. A szülõk a vudu által tanítják meg gyermekeinek, hogyan viselkedjenek, és hogy a közösség mit vár tõlük. A hívõk minden reggel áldozatot mutatnak be a helyi istennek, útmutatását kérvén. "Új szövõszék használata elõtt én ginbõl és vízbõl álló italáldozatot szoktam bemutatni", mondja Bobbo Ahiagble, egy Aflaóhoz közeli Denuból származó szövõ. "Az istenek áldanak meg engem inspirációval."
Egyre többet mozgolódtunk, ahogy a lüktetõ dobzene kezdett az éjszakába nyúlni. Szó sem volt itt semmiféle zombikról, teletûzdelt bábukról. Nem láttunk semmiféle rosszindulatú istenségnek bemutatott gonosz rituálét - habár tájékoztattak minket arról, hogy az istenek képesek komoly bántalmakat is okozni. Valójában olyan emberekre leltünk, akik továbbra is kötõdnek a Földhöz, akik képes oly odaadóan hinni, mint ez a nõ (lent), teljesen nyitottá téve magukat a megszállottság iránt, ami a hívõk számára a legmagasabb tudatállapot. Kívülállóként azon tûndtünk, vajon mi hol rontottuk el?
Carol Beckwith és Angela Fisher részletesen mutatják be a vudut az African Ceremonics and Rituals c. könyvükben, melyet a Harry N. Abrams, Inc. adott ki 1997-ben.
Carol Beckwith és Angela Fisher
Fordította: Barják András |
