Felidézve a múltat, mikor villamossági szakiskolában tanítottam, gyakran eszembe jut egy akkori kollégám - Konsztantyin. Nagy érdeklõdéssel figyelte kísérleteimet, amit a telekinézis területén folytattam, s minden találkozásunk alkalmával megkérdezte: „Mi újság Genadij? Közel jársz a soron lévõ titok megfejtéséhez?” |
|
Egy idõre aztán eltûnt a barátom, mint kiderült, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Amikor meglátogattam a kórházban a következõkkel fogadott: „Kilátástalan helyzetben vagyok. Ezért életem hátralévõ részében szeretném valamilyen módon hasznossá tenni magam. Úgy döntöttem, felajánlom fizikai testemet tudományos kísérletek céljára. Szeretném, ha megfigyelés alatt tartanád, a testemen áthaladó bioáramokat. Lehet, hogy a kapott eredmények valaha hasznosak lesznek számodra.”
Így a betegszoba átalakult egy sajátos kutató laboratóriummá. Konsztantyin szinte a szemem elõtt haldoklott. Mûszerem (bioplazmográf) segítségével minden nap rögzítettem barátom beteg szerveinek reakcióit. A mérések eredményét átvezettem számadatokká, majd továbbadtam számítógépes feldolgozásra. Az adatok feldolgozása egy elõre összeállított program szerint történt. Természetesen azoknak a biopotenciáloknak a spektruma érdekelt, amelyek tulajdonsága a patológia elõrehaladtával változást mutattak barátom beteg szervezetében.
Mikor Konsztantyin még tudatánál volt, de már az élet és halál határán tartózkodott, a spektrális reakciók vonalainak analízise antihidrogén jelenlétét mutatta ki. Vagyis az életfunkciók csökkenésével az anyag antielementáris állapotba ment át! Ugyanakkor matematikai számításoknál azt kaptuk, hogy az információnak valamely része az érzelmi állapotáról megmaradt kód formájában, az anyagi világban. Ez a folyamat játszódik le az antivilágban is, a finom anyagok szintjén (mikroplazmák vagy kvagmák), amelyek információt õriznek meg az egyén élettevékenységérõl. Mikor Konsztantyin már öntudatlan állapotban volt, kimutattuk az antihélium spektrumát is.
Bátor barátom befejezte Földi életpályáját. Segítségével olyan információk birtokába jutottunk, mely szerint az életreakciók szemcséit az antivilágban kell keresni. Elméleti szinten már elismerik a világ és az antivilág struktúráinak kölcsönhatását, ami éveken át elkerülte a tudósok látómezõjét.
G.M. Idlisz a következõket írta errõl: „ Feltétlenül szükséges elismerni legalább két, kvaziatomokból álló, de töltésekkel összekapcsolt, változó (pulzáló) mikrovilágot, amelyek meghatározott elemi részecskékbõl állnak, és egy hozzájuk kapcsolódó antivilágot, amely ugyancsak meghatározott antirészecskékbõl áll. Következésképpen a halhatatlanság kódja a kvagmák nyelvén van feljegyezve (finom anyagok kisugárzása), amely elemi antirészecskékbõl tevõdik össze (antikvagma).
Ezzel lehetne megmagyarázni azt a maga nemében egyedülálló esetet, aminek szemtanúja voltam a hullaházban. Már néhány napja bent volt egy idõs nõ teste, amikor a helyiségbe behoztak egy fiatalt, aki éppen akkor hunyt el autóbalesetben. A mûszerek, amelyek a nõ testéhez voltak kapcsolva viharos energiaszint változást jegyeztek fel. Vajon mit akart „mondani” a nõ a fiatalembernek, aki elsõnek lépte át a láthatatlan határvonalat?
Genagyij Szergejev
Technikai Tudományok Doktora
Fordította: Kun János |
