|
Hogy kivizsgáljuk ezt az esetet a tulajdonos és a vezetõség egy részletes alaprajzot bocsátott a rendelkezésünkre, amelyen bejelölték a szellemek felbukkanási helyeit és Gough tulajdonság tesztje alapján meghatározták azok személyiségét is. Egy tapasztalt és tizenkilenc kezdõ médiumot kértek meg, hogy a házban megtett séta alapján jelöljék be alaprajz másolataikon az általuk szellemjárta helynek érzékelt pontokat. A személyzet által megadott helyek csak a tapasztalt és egy kezdõ médium (mindkettejük p értéke kisebb, mint 0,5) válaszai esetében estek egybe. Sajnálatos módon a Tulajdonság Teszt eredményei nem voltak megfelelõek összehasonlítás és elemzés céljából, mivel a kezdõk nemigen tudtak mit kezdeni vele. Az éjszakai naplók élénk álmokról és testelhagyásos élményekrõl számolnak be.
Majdnem hét évvel az 1992-es Oliver House felderítése után egy másik arizonai panzióban is végeztünk vizsgálatokat. A tucsoni esetnél tapasztalt parapszichológia hallgatókat (11 fõ) párosítottunk elsõévesekkel (7 fõ). A csoportok felderítési tapasztalatát a Mann-Whitney teszt egyénenkénti Fischer féle p szám meghatározásával számszerûsítettük. Éjszakai naplók ez alkalommal is születtek. Az Oliver House-i esettel ellentétben azonban itt nem voltak jellemzõek az élénk álmok és a testelhagyásos élmények. Egyikük azonban lerajzolt egy álmában szereplõ férfit, aki rendkívül nagy hasonlóságot mutatott a panzió régi tulajdonosával, mellesleg valószínûleg õ a ház kísértete.
Bevezetés
A tucsoni Pima Community College-ban tanított „parapszichológia és intuíció” elnevezésû tantárgyam hallgatóinak unszolására 1992 októberében indítottam egy nagy érdeklõdést kiváltó szemináriumot, amelynek hallgatóit felkértem, hogy legyenek egy nyomozás „érzékelõi”. Ennek célja a bisbee-i Oliver House panzió szellemjárta mivoltának kivizsgálása volt Gertrud Schmeidler módszere alapján. A nyomozócsoport összesen 19 fõ kezdõ és egy fõ tapasztalt médiumból állt. Bár a gyakorlat leginkább egy helyszíni felderítési feladat volt a parapszichológia hallgatók számára, arra gondoltam, hogy a tapasztalt médium felderítheti és megerõsítheti a személyzet által leírt kísértet elõfordulási helyeket. A ház hamar népszerû lett a csoport körében, így reméltem, hogy a hallgatók legalább egyharmada sikeres eredményt fog elérni. Csak a tapasztalt médium és egy hallgató ért el 0,5-nél kisebb p értéket a Fisher módszer alapján. Míg az elõbbi személytõl ez várható volt, a kezdõ hallgató esetében ez az érték a késõbbi összahasonlításnál kapott nagy jelentõsséget.
Tekintve, hogy a nyomozás résztvevõi elsõéves parapszichológia hallgatók voltak, hasonló elõzetes tapasztalat hiányában, el lehet gondolni, hogy mekkora izgatottsággal és mennyi várakozással néztünk a kísérlet elé. Valószínûnek tûnik, hogy a jó eredményt elért kezdõ hallgató konzervatív hozzáállása vált a javára a többiekkel szemben, akik izgatottan várták, hogy valami szokatlant érezzenek és tapasztaljanak. E tanulmányban közzé tenni szándékozott elméletem az, hogy tapasztaltabb alanyokkal nagyobb sikereket érhetünk el.
Mivel mindkét nyomozás helyszíne egy panzió volt, óriási elõnyt jelentett, hogy ott tudtunk tölteni egy-egy éjszakát. Mishlove 1975-ben megjelent A tudat gyökerei (Roots of Consciousness) címû könyvében leírtak alapján a szellemek ritkán befolyásolják az álmokat. A jelenség leírására a Berkeley Gazette 1974 március 19-i számában „A Fakultációs Klub szelleme” címen megjelent cikkre utal. Az írás Dr. Tokuda, egy japán vendég elõadó tapasztalatát meséli el, aki egy kaukázusi kinézetû uriemberrõl számolt be, aki egy széken ülve bámult rá miközben õ félálomban feküdt a Kalifornia Egyetem Fakultációs Klubjának szobájában. Mikor késõbb a professzor elmesélte a klub személyzetének a történteket, megtudta tõlük, hogy a szoba elõzõleg, 36 éven keresztül egy egyetemi tanáré volt, aki két éve és egy hete halt meg. Ennek tudatában figyelemmel akartam kísérni az ifjú médiumok éjszakai élményeit, ezért megkértem õket, hogy vezessenek naplót minden fontosabb eseményrõl.
ELSÕ TANULÁNY
A Schmeidler Módszer szisztematikus lemásolása, a kísértetjárta ház kivizsgálása és az álmokbeli „látogatás” vizsgálata az arisonai Bisbeeben
Háttér
Dennis Schranz a történelmi vadnyugat egy részébe csöppent, amikor 1986-ban megvásárolta az Oliver House-t az arizonai Bisbeeben. A házat 1909-ben Edith Ann Oliver építtette, aki egy bányavállalkozó, Henry Oliver felesége volt. A hely eredetileg az Arizona és a Calumet Bányavállalat vezetõ beosztottjainak vendégháza volt és tervezõközpontként is mûködött. Mint leendõ új tulajdonos, a férfi tökéletes, bár felújításra szoruló panziót látott az épületben. Már mindenben megállapodott a ház elõzõ gazdáival és éppen fizetni készült, amikor egyikük felugrott és bevallotta, hogy nem tudná tiszta lelkiismerettel eladni az épületet.
- A házat kísértetek lakják. – mondta – Összesen öten vannak, és az egyikük gonosz.
Mivel Schranz akkoriban még nem nagyon hitt a szellemekben, megnyugtatta õket, hogy ez nem zavarja õt, majd megkötötték az üzletet. Késõbb azonban, amikor egyes egyedül készült elsõ éjszakáját a házban tölteni, vízcsobogást hallott a falban futó vezetékekbõl, amelyeket pedig már rég eltávolították onnan. Ez már önmagában is furcsa dolog lett volna, hiszen õ volt az egyetlen, aki az épületben tartózkodott. Miután a vízcsobogás megszûnt, lépéseket hallott a földszinti hallból. Ahogy a szobája felé közeledtek, arra gondolt, milyen jó, hogy magára zárta az ajtót. Ez azonban felesleges mûveletnek bizonyult, mivel a léptek tovább közeledtek, immár a szobájában, egészen az ágyáig.
Mindez pedig csak a kezdet volt Schranz és a többi ember számára, akik már megszálltak a panzióban. A ház kísértet lakóit eddig még nem azonosították, ám ezen a helyen valamikor régen, több gyilkosság is történt, amelyek esetleg segítségünkre lehetnek. Ezek közül az egyik egy bányamunkás, Nat Anderson halálával végzõdött, akit a második emeleti lépcsõfeljáró tetején lõttek le 1920. február 22-én. A Bisbee Daily Review címû helyi lap szerint Andersont egyszer fejbe, majd hátba lõtték kora reggel, miközben 13-as számú szobájába tartott. Gyilkosát sajnos nem sikerült elfogni, így a bûntény mai napig megoldatlannak számít.
Egy másik eset –amelyet nem támaszt alá semmilyen hivatalos irat- 1932-bõl való, egy férfirõl szól, aki a feleségét állítólag a mai Kék szobában házasságtörésen kapta. A látványtól feldühödve a férfi mindkettejüket megölte, végiglövöldözte az elsõ emeletet, majd magával is végzett.
Terri King, az elõzõ tulajdonos a 13-as, a Kék és sok más szobában is érezte már szellem jelenlétét. Egy alkalommal a Kapitány szobába ment áthúzni az ágynemût. Mikor belépett a szobába valakinek az ellenséges jelenlétét érezte, majd egy hang kiabált rá: -Kifelé! – Mivel egyedül õ tartózkodott a szobában, próbára tette a test nélküli hangot és ugyanolyan magabiztosan válaszolt. – Hogy érted azt, hogy kifelé? Mégis ki fogja akkor áthúzni az ágyakat? Tûnj el te! – Minden bizonnyal meg is tette. Ezek után soha többet nem hallotta a hangot.
Egy másik eset a Nagymama szobával kapcsolatos. Az e helységben megszállók közül többen is beszámoltak róla, hogy egy öreg hölgy figyeli õket éjszakánként. Bár a jelenés elég feszültté tette a vendégeket, a történetek szerint a jóságos szellem védelmezõen ajánlotta fel jelenlétét.
A módszer
A tanulmány módszerét Schmeidlertõl (1966) kölcsönöztem, aki kidolgozott egy eljárást a jelenésekrõl szóló történetek osztályozására. Ennek lényege, hogy különbözõ médiumok egymástól függetlenül vaktértékpek alapján bejárják a szellemjárta helyet és megkérik õket, hogy jelöljék meg azokat a helyeket, ahol kísértetek jelenlétének fókuszpontját érzékelik. Az eredményeket ezután összevetik a tulajdonosok beszámolóival és megállapítják, hogy mely esetekben van összefüggés a kettõ között.
Schmeidler 1966-os és Maherrel együtt írt 1975-ös tanulmányában csak felületes áttekintést adott a dologról. Mivel õk magánházaknál végeztek megfigyeléseket, nem állhatott módjukban éjszakai tapasztalatokat gyûjteni. A mi esetünkben azonban, panzióról lévén szó, abban a különleges helyzetben lehettünk, hogy a ház vizsgálata után ott tudtuk tölteni az éjszakát, így több adatot sikerült összegyûjteni. Ottartózkodásunk ideje alatt szállást és napi háromszori étkezést biztosítottak nekünk.
Az alanyok
A tanulmány alanyául a tucsoni Pima Community College 19 kezdõ parapszichológia hallgatója és egy tapasztalt médium szolgált. Õ Shirley Nelson, a helyi tisztánlátó volt, aki azt vallja magáról, hogy 6 éves kora óta van különleges képessége birtokában és az elmúlt 16 év során rengeteg tapasztalatot szerzett e téren. Szakterületei közé tartozik az üzleti, jogi és orvosi tanácsadás, de nagy tapasztalata van az olyan jellegû dolgokban is, mint a „szellemirás”.
A kezdõk csoportját 18 és 45 év közötti fiúk (5 fõ) és lányok (14 fõ) alkották, akik mind a Pima Community College elsõ évfolyamos parapszichológia hallgatói voltak.
Auerbach Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérése (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey) alapján a tizenkilencbõl tizenkét személy (63%) volt különbözõ pszível és álomjelenség hatásokkal kapcsolatos élmények szempontjából tapasztaltnak mondható. Tizenegy közülük hitt az efféle jelenségekben, a többiek pedig határozatlanok voltak. A tapasztalatlan hét hallgató nem nagyon rendelkezett ilyen irányú élményekkel. Közülük négyen állították, hogy hisznek a jelenségek létezésében, míg hárman szkeptikusan álltak a gyakorlathoz.
Az eszközök
- Az Auerbach féle Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérés (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey).
Loyd Auerbach módszerének tömörített változatát alkalmaztam. Ez a kérdõív három fõ részbõl áll. Az elsõ az ESP és PK tapasztalatokra vonatkozik, amely az egyének egyszerû érzékeken túli észleléssel és pszichokinetikus hatásokkal kapcsolatos élményeit méri fel. A második rész az illetõ álmairól tájékozódik, az emlékezet fokától az élénkségen át a jövõbelátás képességéig. A befejezõ rész pedig a kérdéses személy általános hitét vizsgálja olyan területeken, mint a pszichokinetika, telepátia, jövõbelátás és a reinkarnáció. Az elsõ és második rész igen-nem kérdésekre korlátozódik, amelyek közül az igen 1 pontot, a nem pedig 2-õt ér. Az 1,0 és 1,5 közötti pontszám magas tapasztalati szintnek mondható, míg az 1,5 feletti érték alacsonynak számít. A hitet vizsgáló részben egy ötfokozatú skálát használtunk, amely esetében az 1,0 és 2,5 közötti érték hívõ személyt, a 2,5 és 3,5 közötti határozatlant, a 3,5 fölötti pontszám pedig szkeptikust feltételez.
A ház alaprajza
Mindkét emelet részletes alaprajzát Terri King, az Oliver House elõzõ tulajdonosa bocsátotta rendelkezésünkre. Ezekrõl aztán megfelelõ mennyiségû fénymásolatot készítettünk és kiosztottuk a résztvevõknek. Terri megtartotta az eredeti rajzot, és X-ekkel jelölte rajta, hogy hol érezte már szellem jelenlétét. A hallgatók jelöletlen változatot kaptak a házban tett séta elõtt, majd megkérték õket, hogy jelöljék be az alaprajzon azokat a helyeket, ahol úgy érzik kísértet van jelen. Ha több szellem kerül szóba egy szobán belül, azokat számokkal jelöljék.
- Gough tulajdonság tesztjének (Gough’s Adjective Check List) javított változata.
Schmeidler szerint ahhoz, hogy egy ilyen jellegû kísérletben igazán jó képet alkothassunk egy szellem személyiségérõl, Gough listáját igencsak le kell rövidíteni, így ezt 1966-os tanulmányában meg is tette. Így létrehozott egy tömörített változatot, amelybõl kihagyta a lényegtelen tulajdonságokat és inkább feleletválasztós és kizárós, a szellem nemére és korára vonatkozó kérdéseket tett fel. Mivel az Oliver House-ban feltételezhetõleg több szellem is lakozik, az egyszerûség kedvéért kizárólag a rövidített változatot alkalmaztam azzal a különbséggel, hogy elhagytam a nem- és kormeghatározást. Abban az esetben, ha valaki több szellemet is érzékelne a házban, mindenképpen javasoltam a tulajdonságlista kitöltését.
Kivitelezés
A nyomozás estéjén a résztvevõknek volt idejük, hogy kipihenjék magukat, találkoztak a tulajdonossal, majd együtt megvacsoráztak. Az egyetlen szigorú szabály az volt, hogy nem beszélhettek semmilyen szellemekkel kapcsolatos témáról. Minden olyan berendezési tárgyat, vagy kelléket, amely utalhatott volna a szobák, vagy a panzió történelmére, azt a személyzet még az érkezésünk elõtt eltávolította, vagy eltakarta. Közvetlenül a vacsora után ismertettem velük a kísérlet összetevõit. Elsõként azt, hogy a ház körbejárását a tapasztalt médium kezdi, akinek az érzéseit és észrevételeit szobáról-szobára rögzítjük. Ez alatt a hallgatókkal kitöltettem az Auerbach féle Médiumi tapasztalatok, médiumi álmok és médiumi hit felmérést (Auerbach Psychic Dreaming, Psychic Experiences, Psychic Beliefs Survey), hogy tisztában legyek a tapasztalati szintjükkel és a témához való hozzáállásukkal.
Mikor a médium befejezte a sétáját, minden hallgató megkapta a ház alaprajzát, Gough tulajdonság tesztjét és egy részletes leírást a kívánalmakról. Ezután mindenkinek elmondtuk, hogy egymást követve, szobáról szobára be kell járniuk a házat. Figyeltünk arra, hogy egy helységben csak egy ember tartozkódjon és azt se tegye 10 percnél tovább. Egy szobába belépve figyelniük kellett a megérzéseiket, és ha valahol szellem jelenlétét érzékelték, akkor azt X-el kellett jelölniük az alaprajzukon. Mindez természetesen a folyosókra is vonatkozott. Mivel összesen 14 szoba és 19 résztvevõ volt, inkább a megérzések azonnali rögzítését és a tulajdonság lista kitöltését kértük, mintsem az adatokra való visszaemlékezést. Fotók készítése ajánlott volt, de nem kötelezõ. A helységeket betûkkel jelöltük, így a séta során ABC sorrendben kellett haladni. Az egyének az alsó szinten indultak és végighaladtak az emeleten, amíg a lépcsõfeljáróhoz nem értek. Az emeleti õrök biztosították, hogy senki ne menjen addig az emeletre, amíg a földszinten nem végzett. Az emeleti elõtérben, a konyhában, a fürdõszobákban és egy magántulajdonú helységben nem történt vizsgálat. A séta befejezése után a résztvevõk visszatértek a földszinti elõtérbe és ott kellett várniuk, míg mindenki nem végzett a vizsgálattal. A tapasztalataikat természetesen nem tárgyalhatták meg a többiekkel. Körülblül két órába tellett, míg mindenki bejárta a házat. Ezek után a hallgatók végre megbeszélhették az élményeiket. Következõ lépésként mindenki kapott egy naplóként szolgáló füzetet, amelybe az éjszakai tapasztalataikat kellett feljegyezniük. Mindent le kellett írniuk, amit a szobájukban töltött idõ alatt említésre méltónak találtak. Ha bárki kényelmetlenül érezte magát a neki osztott szobában, lehetõsége volt rá, hogy egy másikat kérjen. Erre azonban nem került sor, mivel senki nem érezte indokoltnak, hogy cseréljen.
Az egyik résztvevõ felesége azonban, akinek a Nagymama szoba jutott, a következõket jegyezte föl a naplójában:
„Elõször elég kényelmetlenül éreztem magam a szobában, mert valamiféle nehéz illat terjengett a levegõben. Ráadásul valami furcsát éreztem a bal sarokban, a szék mellett. … Miután kiosztották a szobákat, June, Shirley és Tina is bejöttek a szobámba. Mindannyian úgy érezték, hogy egy szomorú, félénk, talán bántalmazott kisgyerek van ott. … Shirley (a médium) érezte magát a legkényelmetlenebbül, ezért megkért minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és ismételjük utána a következõket … kérjük meg a szellemet, hogy keresse a fehér fényt.”
Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a médium érintkezett a hallgatókkal, bár õ spirituális tanácsadói minõségben is jelen volt, nem csak az általa közvetített adatok voltak fontosak. Semmilyen más információcsere nem zajlott Shirley és a hallgatók között, az illetõ hölgy mégis kellõen megnyugodott és a Nagymama szobában maradt. A ház személyzete teljes titoktartást fogadott a panzió történetét illetõen kísérlet idejére. Másnap reggel azonban segítettek összegezni a tapasztalatokat és elvégezni az összehasonlításokat.
Az eredmények
a) A kivitelezésben bekövetkezett eltérések
Három hallgatónak nem sikerült befejezni a sétát. Mentségként fáradtságot, unottságot és érdeklõdés hiányt hoztak fel. E három ember eredményeit tehát kihagytuk az adatelemzésbõl.
b) A kísértetek helyzete
A séta útvonalát a nyilvánosan bejárható helyekhez igazítottam és az elemzés megkönnyítése végett 69 részletre osztottam. Ez a szám lényegében úgy jött ki, hogy mindkét emeleten, minden szobát 4 részre osztottam, beleszámítva a folyosókat és a lépcsõfeljárót is. Ezt átmásoltam egy átlátszó lapra, amit ráhelyeztem a személyzet által rendelkezésünkre bocsátott alaprajzra, amelyen 13 db X jelölte azokat a helyeket, amelyeken gyakorta jelennek meg kísértetek (4 pont a földszinten és 9 az emeleten). A Schmeidler módszer alapján aztán minden résztvevõ adatait egy 2 x 2-es táblázatba foglaltam, ahol a „szellem jelen van”, „szellem nincs jelen” kategóriák láthatók a személyzet és a hallgatók állításaival. Az egybeeséseket a Fisher féle pontos módszer (Fisher Exact Method) szerint határoztuk meg.
Amint az az ábrán is látható, a tapasztalt médium (p=0,011) és rajta kívül még egy hallgató (p=0,028) válaszai figyelemre méltóan sok egybeesést mutattak a személyzet által megadott adatokkal.
A kezdõ és tapasztalt médiumok eredményei:
|
Hallgatók szerint:
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
Fisher féle p érték
|
|
Személyzet szerint:
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
|
Tapasztalt médium:
|
|
Shirley
|
6
|
8
|
6
|
49
|
0.011
|
|
Érzékeny hallgatók:
|
|
Melissa
|
4
|
9
|
8
|
48
|
0.220
|
|
Wayne
|
0
|
6
|
12
|
51
|
1.000
|
|
Tina
|
0
|
4
|
12
|
53
|
1.000
|
|
Karen
|
0
|
4
|
12
|
53
|
1.000
|
|
Bill
|
0
|
3
|
12
|
54
|
1.000
|
|
Marianne
|
0
|
3
|
12
|
54
|
1.000
|
|
Yolanda
|
1
|
2
|
11
|
55
|
0.442
|
|
June
|
2
|
6
|
10
|
51
|
0.621
|
|
Phyllis
|
2
|
6
|
10
|
51
|
0.621
|
|
Janet
|
0
|
1
|
12
|
56
|
1.000
|
|
Kezdõ hallgatók:
|
|
Denis
|
2
|
0
|
10
|
57
|
0.028
|
|
Brook
|
1
|
14
|
11
|
43
|
1.000
|
|
Barabara
|
3
|
8
|
9
|
49
|
0.390
|
|
Janice
|
1
|
8
|
11
|
49
|
1.000
|
|
Mark
|
0
|
1
|
12
|
56
|
1.000
|
|
Molly
|
1
|
3
|
11
|
54
|
0.543
|
c) A szellemek személyisége
A szellemek tulajdonságaira vonatkozó válaszok nagy eltéréseket mutattak. Bár a személyzet elég részletes jellemzést adott a kísértetekrõl, sem a hallgatók, sem a médium nem tudtak pontos válaszokat adni. Shirley önkényesen döntött úgy, hogy kihagyja ezt a feladatot és sajnos a hallgatók 44%-ának eredménye is értékelhetetlen volt. Ez, állításuk szerint azért történhetett, mert ez a feladat megzavarta õket az elmélyedésben és a koncentrációban. Azt mondták, hogy a vizsgálódást mindig meg kellett szakítaniuk, hogy kitöltsék a tesztet és válaszaikat nagyrészt a szoba légköre, hangulata határozta meg. Ilyen mértékû zavartság láttán úgy gondolom, hogy jogosan döntöttem a feladat elhagyása mellett.
d) Az éjszakai naplók
Másnap, a reggelit követõen a résztvevõk úgy mesélték el éjszakai élményeiket, hogy még mindig nem tudtak semmit a ház történetérõl. A hallgatók feljegyeztek minden olyan esetet, amely élénk álmokra, vagy testelhagyásos élményekre utalhattak. Az álmokkal kapcsolatos beszámolók olyan jeleneteket tartalmaztak, amelyekben a ház valaha élt lakói megjelentek az álmodóknak. Összesen tíz ilyen esetet írtak le (53%) és ezek közül is mind a második emeleten tartózkodó személyektõl származott. Mindössze négy napló gazdája jelentette, hogy nem észlelt semmi különöset, noha egyikük hõmérséklet-ingadozásokról és a szobájában terjengõ áporodott szagról számolt be, ám ezeket a fizikai környezet hatásának vélte.
A maradék hat napló (amely 4 különbözõ szobából származott) meglepõen nagy hasonlóságot mutatott mind stílusban, mind tartalomban. Abban mindegyik megegyezett, hogy az álmodó személy tudatában volt, hogy nincs ébren, és a szobájában tartózkodik egy idegen társaságában.
Az élmények néhány ember számára szórakoztatónak bizonyultak, mint ahogy ez az egyik férfi naplófeljegyzésbõl is látszik, aki a Camea szobában töltötte az éjszakát.
„Álmomban felültem az ágyamban és belenéztem a tükörbe, amiben egy fiatal nõ képét láttam visszatükrözõdni. Az arca fényben úszott, ahogy az ágy bal oldalán ült és figyelt engem. Rövid, barna haja volt. Mikor a fejemet balra fordítottam, hogy ne csak a tükörben lássam, nem láttam semmit, csak a sötét szobát. Ha jól emlékszem ez még egyszer megtörtént, csak a második alkalommal egy másik nõt láttam. Korban hasonlóak voltak, viszont a másodiknak hosszabb haja volt.”
„Késõbb beszélgetést hallottam az elõtérbõl. Azonnal felébredtem, de abban a pillanatban csend lett.”
„Mikor visszaaludtam az elõzõ álmom után, egy férfi jelenlétét éreztem, aki mindenképpen fel akart tûnni. Kapcsolatban állhatott a hadsereggel...mintha háborúba indult volna, vagy éppen visszatért. Közepes testfelépítésû, barna, göndör hajú férfi volt.”
Ez a férfi másnap azt mondta, hogy ezek az élmények kétségkívül meggyõzték a paranormális jelenségek létezésérõl.
- Általában nem emlékszem az álmaimra, – mondta – de ezek teljesen mások voltak. Sokkal jobban a tudatomnál voltam és hihetetlenül élénk volt az egész.
Mások számára ugyanezek az élmények kellemetlenebbek voltak:
„Felébredtem az álmomból és megláttam az ágyammal szemben álló fogast a szoba másik végében. Balra tõle valakinek a jelenlétét éreztem. A jelenés pont minket nézett (a szobatársnõmet és engem). Nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért elkezdtem sírni. Iszonyatosan meg voltam rémülve, ám hirtelen arra eszméltem, hogy ez az egész csak álom volt, amibõl Janice ébresztett fel. Hihetetlenül valósághû volt.”
„Visszaaludtunk, ám hamarosan újra felébredtem. Egy szellemet láttam pontosan magam elõtt. Csak annyit mondtam: - Menj innen! – majd újra álomba merültem.”
Az éjszakai élmények egy másik közös vonása a testelhagyásos élmény volt, mint ahogy ez az alábbi férfi naplójából is kiderül.
„Hajnali 3.30 körül egy hangra ébredtem fel. A szobatársam volt, aki éppen álmodott. Ahogy visszaaludtam, két nõi hangot hallottam a távolból. Nem sokkal ezután egy harmadikat hallottam suttogni, egész közel az ágyamhoz. Mikor azonban kinyitottam a szememet, nem volt ott senki.”
„Röviddel ezt követõen nagyon furcsa álmot láttam. Az történt, hogy egy csoporttársam lefeküdt a mellettem levõ ágyra. Mondtam neki, hogy õ nem ide tartozik, de mikor kinyitottam a szemem, senkit sem láttam. Visszaaludtam és újra álmodni kezdtem. Ez alkalommal az Oliver House folyosóin jártam. Az emeletrõl a földszintre tartottam. Aztán valakivel az ebédlõben üldögéltem, ott, ahol a vacsorát is elfogyasztottuk. A következõ pillanatban újra a szobámban voltam.”
MÁSODIK TANULMÁNY
Háttér
Az Oliver House-t érintõ 1992-ben megkezdett vizsgálataim óta eltelt csaknem hét esztendõ alatt folyamatos érdeklõdést tapasztaltam a terepgyakorlati szemináriumok iránt régi és új, „Bevezetés a parapszichológiába” órámat hallgató diákjaim körében az arizónai Tucson-ban fekvõ Pima Community College-ban. Ezen évek alatt több nem hivatalos vizsgálatot is lefolytattam (e vizsgálatokat a kevesebb ellenõrzés és a statisztikai megbízhatóság hiánya jellemzi). Mindezek ellenére ezek a kevésbé hivatalos vizsgálódások tudományos szemináriumi gyakorlatoknak minõsültek. Minden egyes gyakorlat során szigorúan fenntartottuk a helyszín történetének titkosságát a helyszínek bejárása elõtt, alatt és után. Rögzítettük az elsõ benyomásokat is éppen úgy, ahogy azt az Oliver House esetében tettük. Az egymást követõ órák magukban foglalták az Oliver House-beli vizsgálat két utánzatát is. Más, hasonló jellegû kutatásokat és nem hivatalos vizsgálatokat végeztünk az arizonai Tombstone városában található „Nagyorrú Kata Szalonjában”, a prescotti Vendome Hotelban, a szintén arizonai Jerome Grand Hotelben (korábban United Verde Kórház volt), valamint egy elõkelõ tucsoni étteremben. A vizsgálati tapasztalatokkal gyarapodó korábbi tanulók között találtam egy csoportnyit, akiket elég tapasztalt személyiségeknek tartottam ahhoz, hogy kialakulhasson belõlük egy, most már, hivatalos médium-tanonc csapat.
A tucsoni telefonkönyv szerinti 46 panzió közül egyiknek sincs olyan története, mint a Rézharang-nak. Ez már belépéskor nyilvánvalóvá válik. A korai 1900-as években tervezett egyedülálló lávakõ szerkezetet egy helyi építész L.W. Boudreaux birtoka és lakása volt. A ház az évek folyamán, mint magánlakás, nyaraló és panzió mûködött, s ennek következtében mire Gertrude Eich megvásárolta azt - nem sokkal azután, hogy 1989-ben megérkezett a Németországbeli Saarbrucken-bõl - a Rézharang már nagyon megviselt állapotban volt. Beköltözésétõl fogva azonban valakinek a megnyugtató jelenlétét érezte a szobák nagy részében. A hálószobájául választott Pálma Szoba tûnt számára a legmegnyugtatóbbnak.
Késõbb, amikor megtudta Boudreaux egyik lányától, hogy a férfi a Pálma Szobában halt meg, egyáltalán nem volt meglepve. A konyhában szintén érezte valakinek a jelenlétét, amikor pedig senki sem volt rajta kívül a házban. Ez meggyõzte arról, hogy nincs egyedül a házban. Az, hogy sokszor érezte úgy, mintha valaki hátulról nézné õt bárhol is van a házban, továbbá, hogy egyes személyes tárgyai eltérõ helyeken bukkantak fel, azt sugallta, hogy a ház ideális terület tapasztalt és kezdõ parapszichológia hallgatók számára egy alapos kutatáshoz.
A módszer
1999. áprilisának elején két csoportot hoztam létre olyan tanulókból, akik fogékonyak voltak paranormális jelenségekre, azzal a céllal, hogy részt vegyenek egy hivatalos szellemkutató vizsgálatban. A tanulmányban alkalmazott módszert Schmeidler-tõl (1966) vettük, csakúgy, mint az Oliver House esetében.
Az alanyok
Az alanyokat, más néven „telepatikus személyeket” ebben a vizsgálatban egy csapat elhivatott, tapasztalt tanuló alkotta, (többségük már részt vett legalább egy korábbi, az órák keretén belüli szellemkutató vizsgálatban) akikkel elsõsorban péntek esténként végeztük a kutatásainkat. A második csoporttal, mely a kezdõ hallgatókból állt, (õk abban az idõben még csak a „Bevezetés a parapszichológiába” tantárgyat látogatták és nekik nem volt korábbi szellemkutató tapasztalatuk sem) rendszerint szombatonként dolgoztunk. Annak ellenére, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a két csoport teljesen el legyen különítve egymástól, egyes személyek idõbeosztási gondjai miatt akadtak kisebb problémák. Ezen problémák elkerülésére mindkét napon biztosítottunk részvételi lehetõséget azoknak akik nem bírtak megjelenni saját programjukon. Így a pénteki csoport tagjai a szombati csoporthoz verõdtek és fordítva.
A tapasztalt tanulók csoportját 7 férfi és 4 nõ alkotta, míg a tanonc csoportban 2 férfi, valamint 5 nõ volt. Az alanyok életkora mindkét csoportban 18 és 52 között mozgott. Azok közül, akik részt vettek az Auerbach-féle Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérésben hétnél (78%) magas pszi-t és erõs álomjelenség hatásokat figyeltek meg. A hét hallgató közül négyen „hívõk” voltak míg a másik három bizonytalan volt a kérdést illetõen. A fennmaradó két tapasztalt tanuló kevésbé volt fogékony pszi- és álomjelenségekre, mely a meggyõzõdéseiket befolyásoló szkeptikusság és határozatlanság együttes eredménye volt. Ötnél (83%) a hat kezdõ hallgatóból szintén erõs pszi- és álomtevékenységet tapasztaltak és õk is a „hívõk” csoportjába tartoztak. A megmaradt egyetlen kezdõt kevésbé fogékonynak tekintették pszi- és álomjelenségekre, bár õ is hitt ezekben a dolgokban. Két tapaszalt tanuló és egy tanonc egyéb elfoglaltságok miatt késve érkezett, tehát nem tudott részt venni az elõvizsgálatokban.
Az eszközök
A tanulmány során használt eszközök:
- Auerbach Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérése (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey). Az elõzõ tanulmányban már esett szó részletesebben a gyakorlatokról. A Loyd Auerbach által kifejlesztett teszt egyszerûsített verziójáról van szó. (Auerbach,1986;1991)
- A ház alaprajza
A szerzõ részletes vázlatot készített az épület mindkét szintjérõl. A megközelíthetõ szobákat akkor, kettõ kivétellel négy részre osztottuk fel. A Nászutas Lakosztálynak (a földszinten) és a Fõnix Szobának (az emeleten) voltak a helyhez alkalmazkodó, kiegészített, vagy lekicsinyített szekciói. Ezekrõl ismét megfelelõ mennyiségû fénymásolatot készítettünk Gertrude Eichnek, az épület igazgatójának és a kutatómunkában részt vevõknek egyaránt. A nyomozás megkezdése elõtt Eich kisasszony egy kópián X-ekkel jelölte meg azokat a helyeket, ahol észlelte már szellem jelenlétét.
Változás az elõzõ tanulmányban használt eszközökhöz képest:
- Gough tulajdonság tesztjének (Gough’s Adjective Check List) javított változata.
Annak ellenére, hogy az Oliver House-beli kutatásnál próbálkoztunk a Schmeidler-féle teszt rövidített és javított verziójával, ám az általános elégedetlenkedés és a listához való alkalmazkodás hiánya miatt rövid úton elvetettem annak használatát a második tanulmányban.
Kivitelezés
Vizsgálódásunk mindkét éjszakáján a résztvevõknek elõször lehetõségük nyílt pihenni, majd találkoztak az igazgatóval, majd megvacsoráztak. A szellemekkel kapcsolatos beszélgetések ezesetben is kerülendõk voltak. Minden olyan egyedülálló bútordarab és berendezési tárgy, mely valószínûleg szolgálhatott volna valamiféle utalással a szoba történetére vonatkozóan még jóval az érkezésünk elõtt el lett távolítva. Közvetlenül vacsora után a hallgatókkal kitöltettem az Auerbach-féle Médiumi tapasztalatok, médiumi álmok és médiumi hit felmérést (Auerbach Psychic Dreaming, Psychic Experiences, Psychic Beliefs Survey), hogy megállapíthassam a személyes gyakorlatukat és tapasztalatukat. Miután megkaptuk ezeket az információkat, megkezdõdött a ház bejárása. Minden egyes résztvevõ kapott egy egyenlõ részekre felosztott tervrajzot a házról, majd arra kértük õket, hogy jelöljenek meg minden olyan pontot, ahol szellemek jelenlétét érzékelik. A teljes ház 45 részre lett felosztva a nyomozás ideje alatt. Néhány közös helyiség azonban nem képezte részét a vizsgálatoknak. Ilyenek voltak például az étkezõ, a társalgó, a bejárat felõli, illetve a hátsó erkély verandája, valamint az elsõ és második emeleten lévõ fürdõszobák.
Csakúgy, mint az Oliver House esetében végzett kutatásnál, itt is megmondták a hallgatóknak, hogy véletlenszerûen járják be a szobákat, és hogy minden egyes helyiségben maximum 10 percet idõzhetnek. A tanulókat arra is ösztönöztük, hogy az emeleti folyosón is végezzenek szellemkutatást, ha egy mód van rá. Fényképek készítése szintén ajánlott volt, bár nem volt kötelezõ. A második emelet bejárásának befejezése után a hallgatók azt az utasítást kapták, hogy térjenek vissza az étkezõbe. Benyomásaikról és észrevételeikrõl mindaddig nem beszélhettek, amíg minden résztvevõ be nem fejezte a vizsgálódást. Körülbelül 90 perccel késõbb a péntek esti túra véget ért. A szombati csoport a feladatot kicsivel több, mint egy óra alatt végezte el.
Mivel a Rézharang panzióként is üzemel, megvolt az az elõnyünk, hogy a házban maradhattunk éjszakára is. Miután az általános nyomozás befejezõdött napközben, a tanulókat azzal a feladattal bízták meg, hogy jegyezzenek fel minden jelentõségteljes éjszakai észlelést, valamint álomjelenséget. Ha bárki kényelmetlenül érezte magát a neki osztott szobában, ez esetben is lehetõsége volt rá, hogy egy másikat kérjen. Mindezek ellenére, ahogy az Oliver House esetében is, senki sem érezte szükségét a szobacserének.
Az eredmények
a) A kísértetek helyzete
Ahogy már korábban említettem, az elemzés megkönnyítése végett a ház 45 részre lett felosztva. Kérésemre a házat igazgató vezetõség már korábban elkészített egy alaprajzot, melyen feltüntettek hét lehetséges, szellemek által látogatott területet (hármat az elsõ emeleten, négyet a másodikon) melyeket késõbb áttetszõvé alakítottunk egy borító segítségével.
A (már korábban említett) Schmeidler módszer szerint, minden résztvevõ adatait egy 2 x 2-es táblázatba foglaltam, ahol a „szellem jelen van”, „szellem nincs jelen” kategóriák láthatók a személyzet és a hallgatók állításaival. Az egyesített válaszokat, melyeket a felek adtak, Fisher féle pontos módszer (Fisher Exact Method) segítségével értékeltük ki. Ahogy a táblázatból is kitûnik, öt tanonc a hétbõl alacsonyabb pontszámot ért el, mint amennyit véletlen találgatással el lehet érni. A gyakorlott, tapasztalt tanulóknál a 11-bõl csak egyetlen személy ért el hasonló gyenge eredményt. (Ezt az eredményt vizuálisan a 1,00-ás p érték szemlélteti). Így tehát, egyetlen kezdõ (JJ) kivételével, megállapíthatjuk, hogy a tanonc csoport gyengébb eredményt ért el, mint a tapasztaltabb személyekbõl álló csapat.
A két csoport közötti különbséget a Mann-Whitney teszt segítségével mértük fel. Ebben a tesztben a Fisher-féle p-értéket használtuk mint függõ változót. A Mann-Whitney teszt megmutatja, hogy a két csoport között egy statisztikailag is jelentõs különbség (U=16, U’=61, z=2.06, p=0.039, kétvégzõdésû) bizonyíható.
A kezdõ és tapasztalt médiumok eredményei:
|
Hallgatók szerint:
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
Fisher féle p érték
|
|
Személyzet szerint:
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
Szellem jelen van
|
Szellem nincs jelen
|
|
Érzékeny hallgatók:
|
|
Ahmid
|
1
|
0
|
6
|
38
|
0.156
|
|
Brian
|
1
|
2
|
6
|
36
|
0.405
|
|
Ellen
|
1
|
1
|
6
|
37
|
0.290
|
|
Ken
|
2
|
5
|
5
|
33
|
0.296
|
|
Linda
|
1
|
0
|
6
|
38
|
0.156
|
|
Marsh
|
2
|
3
|
5
|
35
|
0.166
|
|
Patrick
|
2
|
8
|
5
|
30
|
0.642
|
|
Pete
|
3
|
3
|
4
|
35
|
0.039
|
|
Sam
|
1
|
8
|
6
|
30
|
1.000
|
|
Bill
|
4
|
5
|
3
|
33
|
0.022
|
|
Yolanda
|
1
|
1
|
6
|
37
|
0.290
|
|
Kezdõ hallgatók:
|
|
Andrew
|
0
|
2
|
7
|
36
|
1.000
|
|
Angie
|
1
|
6
|
6
|
32
|
1.000
|
|
Jami
|
2
|
6
|
5
|
32
|
0.590
|
|
Jean
|
0
|
2
|
7
|
36
|
1.000
|
|
JJ
|
6
|
10
|
1
|
28
|
0.005
|
|
Michael
|
0
|
2
|
7
|
36
|
1.000
|
|
Nancy
|
1
|
5
|
6
|
33
|
1.000
|
b) Az éjszakai naplók
Az Oliver House-ban történt vizsgálathoz hasonlóan itt is kértünk éjszakai naplót mindkét csoporttól. Másnap, reggeli után, a ház történetérõl még mindig mit sem tudó hallgatók elé helyeztem hat fényképet. Megkérdeztem, hogy ismerõsnek találják-e bármelyiket is akár az álmaikból, akár éber állapotukból. Senki sem észlelt semmiféle ismerõs dolgot. Ezután több résztvevõt megkértek, hogy meséljen éjszakai élményeirõl, tapasztalatairól. Az öt hivatalos beszámoló közül mindegyik a péntek éjszakai csoport tagjaitól származott. A szombati csoport nagy része jócskán hajnali 4.30 után feküdt le, így tehát nem sok idejük maradt REM-alvásra. A péntek éjszakai öt beszámoló közül négyben különféle álomélményekrõl számoltak be. A négy álom közül azonban csak egyetlen tûnt valamennyire hasonlónak az Oliver House-ban tapasztalt „álombeli jelenés”-hez. Ez a beszámoló egy fiatalembertõl származott, aki késõbb bemutatott egy kézzel készített vázlatot arról a személyrõl, akit az álmában látott:
„Ezt a rajzot körülbelül 45 perccel azután készítettem, hogy álmodtam errõl az emberrõl. Az álom viszonylag rövidnek tûnt, olyan volt, mint egy házilag készített videofilm, melyben a színek elmosódtak és elhalványultak. Az álomban látott idõsebb férfi ülõ helyzetben volt, és egy fehér pólót viselt. Engem nézett, beszélt hozzám de semmilyen hang nem volt hallható. A szája furcsán el volt torzulva, mint egy olyan személynek, akit szélütés ért és annak következtében valamilyen részleges bénulást szenvedett. Nem tudom vajon ez a személy ugyanaz volt-e akit az emeleti folyosón érzékeltem, de a megjelenése ugyanolyan volt: kopasz, öreg, törékeny, elég magas és sovány. A „korát” az alapján tudom csak megsaccolni, ahogy fel volt öltözve. Ennek alapján pedig úgy 30-40 évvel ezelõttre tudom elhelyezni az idõben.”
Noha a vázlatot rajzoló személynek volt egy kora reggeli találkozója, a vizsgálataink érdekében nálunk hagyta feljegyzéseit. Amikor ezeket a vázlatokat megmutattuk a többi résztvevõnek kiderült, hogy a rajz feltûnõ hasonlóságot mutat az egyik fényképpel. Ez a fénykép Mr. Boudreaux-ot ábrázolta. Miután a rajzoló elhelyezte a vázlatot a kronológiailag megfelelõ idõben, kiderült, hogy a rajzolt személy már kb 30-40 éve halott. Következésképpen, ha 40 év különbséggel számolunk, megkapjuk az 1959-es évet, Mr. Boudreaux pedig 1956-ban halt meg szélütés következtében.
A fennmaradó négy álom közül kettõ eseményei a házban játszódtak, de ezek az álmok inkább hagyományosabbak voltak, nem múltbeli eseményeket jelenítettek meg; csakúgy, mint az Oliver House-ban végzett álomkutatások esetében.
Az események tárgyalása
Az Oliver House-beli szellemkutatás eredményei többféle értelmezést, magyarázatot is megengednek. Az egyik ezek közül természetesen az, hogy ezek az eredmények csupán a véletlen szüleményei. Hogyha minden eredménynek a lehetõ legkevesebb, legszerényebb jelentõséget tulajdonítjuk, ez a feltételezés teljesen helytálló lenne, a résztvevõk mivolta azonban megcáfolja ezt. Az eredményeket tapasztalt médiumok és kezdõ hallgatók szolgáltatták. Míg a professzionális médiumok jelentõsége valószínûleg nem okoz meglepetést, a tanulók konzervatív teljesítménye talán magyarázatot ad arra, hogy a többi résztvevõ miért produkált jóval kevesebb eredményt.
Mint tudjuk, a vizsgálatban résztvevõ diákok még csak kezdõ parapszichológiai hallgatók voltak, akiknek még nem volt hasonló tapasztalatuk korábbról. Érthetõ tehát, hogy ezek a diákok izgatott várakozással néztek a kutatómunka elé. Ezek után nyilvánvalóvá válik, hogy a tanulók naivitása, hozzáállása a szellemkutató nyomozáshoz minden bizonnyal észrevehetõen eltorzul a téves benyomások, valamint a tapasztalt történések félreértelmezése miatt. Mivel a túlérzékenység hajlamos elhomályosítani a parajelenségek valós érzékelését, úgy tûnik, hogy egyfajta pszichológiai tényezõ az, ami meggátolja, hogy sikeres eredményeket érhessünk el. Továbbá az, hogy valaki megismerkedjen az állítólagos szellemérzékenység alapjaival, ugyanannyi gyakorlás és fejlõdés szükséges mint bármelyik más hétköznapi szakmához. És valóban, úgy tûnik, hogy a nagyfokú izgatottság és várakozás, ami az elsõ ilyen jellegû nyomozásnál tapasztalható, nagy valószínûséggel a résztvevõ ellen fog dolgozni, meggátolva azt a szellemkutató tevékenység közben érzékelt benyomások tiszta feldolgozását.
Ami különösen nagy érdeklõdést váltott ki a kezdeti tanulmány során, az az egyesített álombeszámoló volt, melyet az éjszakai feljegyzések alapján állítottak össze. A feljegyzéseket készítõ személyek közel fele tett említést egy közös élményrõl, mely, a leadott anyagok alapján, a hagyományosan testelhagyásos élménynek nevezett jelenségre utalt. Ez az élmény egy olyan álom képében jelent meg melyben a résztvevõ személy az Oliver House falain keresztül közlekedik. Egy másik élmény finoman utal bizonyos testelhagyásos élmények egyes epizódjaira, melyekben elõfordulnak tiszta pillanatok is. Ezeket a tiszta periódusokat úgy jellemezték, mintha az álmodó felébredne az álmon belül és megérezné valaminek a jelenlétét a szobában.
Mivel ezek a személyek, akik jelentették ezeket az álomélményeket, úgy emlékeztek vissza, hogy tudatában voltak annak, hogy álmukban saját szobájukban voltak (realitás szimuláció), hogy érzékeltek valakit a környezetükben aki valójában nem volt abban az idõben ott. Lehetnek ezek az epizódok utalások egyes korábbi lakók által egy megváltozott állapotban tett szellemlátogatásokra, mint a Mishlove által említett Tokuda professzor esetében?
A bisbeei álomkutató élményeket vizsgálva talán megkérdezhetjük, „Lehet, hogy ezek az élmények nem mások, mint szimpla álominkubációk? Vagyis hogy az álmodók valami kollektív programozáshoz vagy önbeteljesítõ profécizmushoz hasonlót tapasztalnak, mivel mindegyikük ugyanazon oknál fogva vett részt az Oliver House rejtélyének kutatásában, azaz, hogy valamilyen paranormális tevékenységnek legyen a tanúja. Más szóval, ha arra számítasz, hogy szellemekkel fogsz találkozni, akkor szellemekrõl fogsz álmodni. Talán egy bizonyos fokig az, hogy valaki mirõl álmodik, mit érzékel, esetleg mit lát lelki szemeivel, illeszkedik a hely a történetéhez.
Ahogy az várható volt, a második tanulmány jelentõségteljesebb eredményeket hozott a gyakorlott tanulók részérõl, amikor a Fisher-féle pontos módszerrel, valamint a Mann-Whitney-féle összehasonlító teszttel megvizsgálták õket. Pontosabban, míg a 7 kezdõ hallgatóból öten a véletlen találatnál alacsonyabb eredményt értek el, addig a 11 gyakorlott tanuló közül csak egyetlen egy produkált hasonlóan sikertelen eredményt. Annak ellenére, hogy egy kezdõ (JJ) kivételesen túlszárnyalta a társait, úgy tûnik, hogy a kezdõ csoport lényegesen gyengébb eredményt ért el mint a tapasztalt. Hasonló eredmények elismerik a tanonc ügyességét, eredményességét; ugyanakkor rámutatnak a korábbi tapasztalatokból származó elõnyökre is.
Noha a szellemkutató nyomozás célja az, hogy megkísérelje igazolni és megmagyarázni a vezetõség által észlelt jelenségeket, két valószínû magyarázattal is szolgál arra, hogy miért alakulhat ki olyan nagy eltérés a válaszkorrelációk között. Az elsõ, ami talán inkább az igazi kezdõkre utal, azt mutatja, hogy az észlelt benyomások teljesen a személyiségben rejlenek. A másik alternatíva egy egyedülálló élményre utal a szellemmel kapcsolatban, mely élmény teljesen eltérõ a személyzet által észleltektõl. Annak ellenére, hogy Schmeidler kvantitatív szellemkutató módszere egy régóta elfogadott és elismert módszere a paranormális kutatásoknak, annak is megvannak a maga lehetõségbeli, használhatóságbeli korlátai. A módszer kivitelezésében nagy szerepet kapnak bizonyos megegyezések, melyek magukban foglalják egy szemtanú jelenlétét, csakúgy mint a specifikus, ellenõrizhetõ információ meglétét, mely egy tapasztalatokon, észleléseken alapuló információ a szellemjárta helyszínek vázlatáról. Ez a fizikai észlelés az idõn alapul, és egy klasszikus szellemjelenséget jelenít meg. Rogo Mitchell (1974) szerint „szellemjárásról” akkor lehet beszélni, „amikor egy szellem különbözõ személyek által, egy meghatározott, hosszabb idõn keresztül, és egy bizonyos területen rendszeresen látható.” Roll (1995) egyetért ezzel a véleménnyel és utalást tesz egykori professzorára, H.H Price-ra, az Oxford Egyetem munkatársára, akinek véleménye szerint a szellemjárásokat úgy is fel lehet fogni, mint helyhez kötött emlékeket, ahola helyszínek szintén birtokolják azoknak az események emlékeit, amelyek egy bizonyos területen történtek.
Sok mentális médium képtelen arra, hogy kölcsönös kapcsolatba lépjen a visszatérõ jelenségekkel, melyekre általában úgy utalnak, mint pszichikai maradványokra. Jobban szeretnek közvetlenül kapcsolatba lépni a halottak szellemeivel. A szellemjárások tehát inkább egy bizonyos helyszínhez kötõdnek, míg a holtak szellemei látszólagosan személyiséggel, értelemmel és lélekkel rendelkeznek, s igen sok esetben mobilitással is, anélkül, hogy tényleges fizikai testük lenne. A paranormális jelenségekre érzékeny személyekre –legyenek akár kezdõk, vagy tapasztaltak- ugyanazok a hatások hatnak. Ezek kiszûréséhez azonban figyelmen kívül kell hagyniuk személyes érzelmeiket. Összetettségük miatt sokkal hasznosabb lenne, ha az ezekhez hasonló kísérleteket egyetlen, érvényes formulában lehetne értékelni. De vajon létezik-e olyan képlet, amely révén pontosan mérhetõ, feljegyezhetõ és érvényes lesz egy szellemkutatás?
Írta: William G. Everist
Pima Community College, Tuscon Arizona
Fordította: Kálvin Krisztina és Jónás Dénes
|
